Hazai döntős a Google fotópályázatán

A Google tavaly őszön hirdetett egyetemistáknak és főiskolásoknak nemzetközi szintű fotópályázatot (Google Photography Prize 2012), melynek célja, új, tehetséges fotósnemzedék felfedezése.

A héttagú nemzetközi hírű zsűri immár a végső szakaszába érkezett döntésének, és kiválasztotta azt a tíz döntős pályamunkát, amelyek közül kikerül a Google fotópályázatának is. A közzétett névsor szerint, magyar döntős is szerepel a listán: Máté Balázs személyében. A fotópályázatra ez év január 31-ig volt lehetőség 8 fényképet feltölteni, és összesen tíz kategóriából lehetett választani.

Hatalmas volt az érdeklődés, összesen 20 ezren jelentkeztek, a világ 146 országából. Máté Balázs a Moholy-Művészeti Egyetem fotográfia szakos hallgatója és Divat kategóriába jelentkezett, majd jutott a döntőbe pályamunkájával, az Unmade című fotósorozattal.

A fiatal egyetemi hallgató fotói azért is különlegesek, mert a fotómodellek arcát különböző eljárással, égetéssel, ragasztóval, karcolással roncsolta. Balázs ezzel a fotósorozatával arra szerette volna rávilágítani a figyelmet, hogy a divatfotózás mennyire háttérbe szorítja a modellek igazi személyiségét, és jellemvonásait. „A smink, a haj-styling, a ruha, és a képi utómunka rétegei miatt sok esetben maguk a modellek szinte láthatatlanok”, – indokolta a fiatal fotóművész munkáinak különleges külsejét, aki az egyetem befejeztével szintén divatfotózással szeretne foglalkozni.

A döntősök pályamunkáit Londonban, a Saatchi Galériában is kiállítják, ahol két hónapig lehet őket megtekinteni, de emellett természetesen az interneten is megnézhetők az ifjú művészek munkái.
Április 24-én jelentik be, hogy ki nyerte a fődíjat, ami a nyertes által megválasztott utazás lesz egy profi fotós kíséretében.

Top