Elkészült az Android 4.0.3

Elkészült az Android 4.0.3-as végleges verziója. Innentől a frissítéssel kapcsolatban minden feladat a készülékgyártókra hárul. Az Android 4.0 az Ice Cream Sandwish alapverziója, ezt már frissítésre ajánlja a Google a gyártóknak. A gyártók nemrég már bejelentették, hogy az Ice Cream Sandwish első és második változata már megjelent forráskóddal együtt, ám a végleges változatot a Google még nem adta ki.

Ezzel a változattal, az Android 4.0.3 megjelentetésével a Google megkezdte a Nexus S készülékek frissítését, erre az új operációs rendszerre. A Nexus One készülék már nem kompatibilis a most kiadott Android 4.0-val. A gyártópartnerek kézbe kapják a 4.0.3 forráskódját, s ennek a frissítéseit kapják meg a kompatibilis telefonok. Bár a partnergyártóknál már elkezdődött a munka a 4.0.3 kiadása előtt, ám az összes készülékre az Android 4.0.3 változatát teszik majd fel.

Az Android 4.0 fejlesztésében elsősorban a hibák kiküszöbölésén, és a korábbi letiltott funkciók feloldásán volt a hangsúly. Így jelent meg a névjegyeket kezelő központi adatbázisban a Social Stream API. Az API segítségével státuszokat és üzeneteket írhatnak a névjegyekbe, valamint Twitter és Facebook-kliensek is képesek lesznek ezeket írni és olvasni.

Az Android 4.0 operációs rendszerben többek között változott a színes naptár megjelenítése, valamint számos szinkronizálható változat jelent meg. A kezdőképernyőre tehető widgetek keretrendszere is változott, a térközt nem a widget, hanem az operációs rendszer kezeli. A helyesírás-ellenőrzés, és a bluetooth is újabb funkciókkal gazdagodott. A felhasználói interfész pedig gyorsabb lett, a kamera elérése is változott.

A sok apró változtatás miatt a Google-nál úgy döntöttek, hogy ez az alverzió saját API-sorszámot kapott, így az Android 4.0.3-ra API Level 15-ként hivatkozik.