Ódivatú hazai vállalkozók

Hazánkban a kis és középvállalkozók nagyon kis hányada használja ki az internet nyújtotta lehetőségeket. Ennek okait megvizsgálva három csoportba lehet sorolni a vállalkozókat, melyek között arányosan óriási eltérések vannak.

Még ma is léteznek olyan vállalkozók, főként az idősebb korosztály tartozik ebbe a csoportba, akik egyáltalán nem használják az internetet. Ők egyre kevesebben vannak, és egy-két év elmúltával valószínűleg teljesen megszűnik ez a csoport.

A legnagyobb csoportot azok a vállalkozók képviselik, akik jelen vannak az interneten, ám egyáltalán nem tervezetten. Ezek a vállalkozók rendelkeznek weboldallal, de azok korszerűtlenek, nem naprakészek. Tulajdonképpen, csupán azért rendelkeznek saját webhellyel, mert kötelezőnek érzik a meglétét, de inkább csak névjegykártyaként szolgál, nem pedig tájékoztató jellegű.

Van egy szűk réteg, akik igen nagy hangsúlyt fektetnek az internetes megjelenésre és reklám lehetőségekre, ám ők igen kevesen vannak.

Annak okait megvizsgálva, hogy a középső csoport miért olyan kiterjedt, csak találgatni lehet. Elsődleges oka az időhiány és a hozzá nem értés. A kisvállalkozók nem engedhetik meg maguknak, hogy alkalmazottat tartsanak erre a célra, ők maguk pedig jórészt nem értenek hozzá, továbbá a szorgos munkanapokba nem fér bele az ezzel való törődés.

Ez a helyzet főként tájékozatlanságból fakad, hiszen a kisvállalkozók eme csoportja nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy mekkora lehetőségek vannak az online reklámokban, éppen ezért nem éreznek indíttatás saját maguk tovább képzésére, valamint arra, hogy időt és energiát fektessenek bele, melyet nyilvánvalóan saját munkaidejükből, vagy szabadidejükből kellene elvenni.

Érdekes adat, mely felmérésen alapul, hogy az internetet használó embereknek több mint a fele nő, és ebből mindössze 7% használja üzleti célból az internetet. Mindebből az következik, hogy a fennmaradó internetező nők szórakozás és vásárlás céljából használják az internetet.

Érdemes visszafordítani ezt az érdekes adatot. Amennyiben ennyi nő használja vásárlás, tájékozódás és szórakozás céljából az internetet, akkor milyen mértékben esik ki a versenyből az a vállalkozás, aki nem található meg az interneten, vagy weboldala nem elég korszerű, nem tartalmaz friss információkat.

Hazánkban a vállalkozók többségének még szüksége van egy-két évre ahhoz, hogy ezeket az információkat átlássa, és rádöbbenjen, mekkora profitot veszít azzal, hogy nem fordít figyelmet webes megjelenésére.