Vizuális keresőmotorral bővült a Google

A vizuális alapon működő keresőmotorra már öt éve feni a fogát a Google. Amit ma Like.com-ként ismerünk, annak elődje a Riya volt, aminek megvásárlásáról már öt évvel ezelőtt is tárgyalt a Google, akkor eredménytelenül.

A Like.com technológiája vizuális jellemzők szerint keres, mint például szín vagy forma, és ezek alapján online webáruházak felé irányítja a lekérdezőket.

A Like.com „őse” egy arcfelismerő program volt, ám ezt a gazdasági életben nem igazán lehetett megfelelően hasznosítani, így a fejlesztők inkább a kereskedelmi jellemzők felé formálták a programot.

A Like.com már az induláskor 200 üzlettel állt jutalékos szerződésben, mely igen szépen jövedelmező üzletté vált. Ezt kellett felülmúlnia a Google-nak egy olyan árajánlattal, amiért a Like.com tulajdonosának megérte átengedni a teljes technológiát.

Nincs megerősített információ arra vonatkozóan, hogy pontosan mennyibe került ez a keresőóriás számára, csupán találgatások folynak, miszerint több mint 100 millió dollár volt a vételár összege.

A Google szerint egyértelműen a vizuális keresőmotor jelenti a jövőt. Ezen véleményük abban nyilvánul meg leginkább, hogy idén a harmadik ilyen típusú keresőmotort vásárolták meg.