Milyen jövő vár a remarketingre az AdBlocker, a süti szabályzatok és a prémium előfizetések aranykorában?

Nyílt titokká vált az elmúlt évek során a marketing ügynökök között az, hogy bizony leáldozóban van a remarketing kampányok csillaga. Persze ez nem jelenti azt, hogy azonnal le kell állítani az összes remarketing kampányt, hiszen ezek továbbra is sikeresek, viszont a jövőt elnézve ez nem sokáig marad így.

Ebben a bejegyzésünkben megnézzük közelebbről is azokat az okokat, amelyek miatt néhány éven belül már szinte lehetetlen lesz használni a hagyományos értelemben vett remarketing technikákat. Lássuk a részleteket!

Mi a remarketing?

A remarketing egy olyan marketing technika, amely segítségével akkor is az ügyfelek szeme előtt tudjuk tartani a cég nevét, a márkát vagy egy terméket / szolgáltatást, amikor a látogatók épp a mi céges webhelyünkön vagy egy teljesen másik site-on tartózkodnak.

Annak ellenére, hogy a jövőben már nem lehet a jelenlegiekhez hasonló kiváló remarketing kampányokat készíteni, ironikusan a remarketing kampányok az egyik leghatékonyabb marketing eszközök. Ez azért van jelenleg így, mert ezeket olcsóbban lehet létrehozni és üzemeltetni, mint a hagyományos online hirdetéseket, illetve magas ROI-val (Return On Investment – Befektetés megtérülése) rendelkeznek, mely szintén kedvező a céges marketing büdzsé szempontjából.

Remarketing hirdetési típusok

Standard remarketing

Olyan standard hirdetések tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek akkor láthatóak, amikor egy webhelyet látogatunk meg. Ezek általában a Google Display Network részeként jelennek meg a különféle webhelyeken.

Videó remarketing

A videó remarketing hirdetések akkor jelennek meg a felhasználóknak, miután meglátogattak egy céges webhelyet, vagy megnéztek egy-egy videót egy cégtől. Ezek természetesen főként a YouTube videómegosztó portálon vannak, hiszen itt a legnagyobb esélye a remarketing hirdetéseknek, hogy eljussanak a célközönséghez.

Ezek a videós hirdetések lehetnek a YouTube videók előtt, alatt vagy után, attól függően, hogy mit enged az adott felhasználó, amikor publish-olja a videóját a portálra. A videós remarketing hirdetések az egyik leggyorsabban megtérülő hirdetések jelenleg a piacon.

Dinamikus remarketing

A dinamikus remarketing kampányokban az a legnagyobb pozitívum, hogy olyan személyeknek jelennek meg, akik már ismerik a céget, a márkát a terméket és a szolgáltatást is.

Nekik jelennek meg ezek a szinte teljesen személyre szabott hirdetések, amelyek igazából emlékeztetik a felhasználót, hogy megnézte ezt és ezt a terméket / szolgáltatást a cég webhelyén, vásárolja meg a terméket, plusz még valami mást is. Úgy érdemes erre a típusra tekinteni, mint egy illedelmes rábeszélésre, hiszen ismeri már a felhasználó a terméket, így csak meg kell győzni, hogy vásárlásba bonyolódjon.

Keresési hirdetésekhez köthető remarketing listák

Ez a Google Ads funkciója, mely annyit jelent a remarketing kampányok szempontjából, hogy ezek a hirdetések olyan ügyfeleknek jelennek meg, akik a céges webhelyen tartózkodtak, amikor a Google-on vagy a Google parneroldalain kerestek.

Miért fontos a remarketing a marketing kampányok során?

Márkaismeret növelése

Napjainkban a márka ismertsége kulcsfontosságú ahhoz, hogy az emberek vásárlást kezdeményezzenek a céges webhelyeken. Ez lehet szöveges, képes vagy videós hirdetés is, de a gyakorlatban szinte mindig használnak a szakemberek valamilyen vizuális elemet, hogy sikeresebben tudják befolyásolni és vásárlásra buzdítani a felhasználókat.

A vizuális remarketing hirdetések emlékeztetőül szolgálnak a potenciális ügyfeleknek, hogy visszatérjenek a céges webhelyre, hogy befejezzék a vásárlást.

Céges webhelyről érkező konverziók emelése

Sokkal könnyebb helyben noszogatni a látogatókat, hogy vásároljanak, mint az olyan felhasználókat, akik számára teljesen új és ismeretlen mind a cég, a márka és a termékek vagy szolgáltatások.

A konverziók magasabbak lesznek így a webhelyen, mint az általános keresési hirdetések révén, hiszen a felhasználó már tudja, hogy miről van szó, s csak annyi dolga van, hogy megnyomja a vásárlás elküldése gombot.

Könnyebb így megszólítani a vásárlói közönséget

Az emberek nem is gondolnak bele, hogy 100 látogatóból körülbelül 4-5 ad le rendelést online, a többi csak nézeget, s máris ugrik át egy másik oldalra. Emiatt a látogatók jó része egyszerűen nem vásárol, csak nézeget, talán bele is tesz valamit a kosárba, de itt annyiban is marad a folyamat. A remarketing segítségével lehet emlékeztetni ezeket a felhasználókat egy másik nap, hogy fejezzék be a vásárlást, s adják le mihamarabb a rendelésüket – hogy ki tudják használni az aktuális akciókat például.

Új ügyfelek bevonzása

Nemcsak azokat a felhasználókat lehet könnyedén vásárlásra bírni a remarketing kampányokkal, hanem azokat is, akik még nem tartoznak a cég ügyfélkörébe, de hasonló érdeklődési körrel és demográfiai adatokkal rendelkeznek, mint a meglévő felhasználók. A remarketing ebben az esetben tehát segíti a híres-hírhedt hideghívásokat is kicsit kellemesebbé tenni.

Magas ROI

Mivel a remarketing hirdetéseknek magas a ROI-ja, így ez csökkenti azoknak a PPC kampányoknak a költségeit, amelyek nem okoznak olyan jó bevétel-növekedést, hiszen nem kell belőlük annyit kitenni. Átlagosan egy remarketing hirdetési kampány kattintásonként 0,66 dollárba, míg egy hagyományos Display hirdetésé pedig olyan 1,3 dollárba kerül.

Milyen jövő vár a remarketingre?

Ahogy cikkünk elején írtuk, bizony nem valami fényes jövő vár a remarketingre. Ennek számos oka van. Ezek például az alábbiak:

AdBlocker

Az AdBlocker körülbelül 10 éve még csak a PC felületekre volt jellemző, most viszont már bárki feltelepítheti az okostelefonjára is némi díjért cserébe. Ennek hatására teljesen mindegy, hogy milyen reklámot próbálnak megjeleníteni az alkalmazások, ez az okos kis app nem engedi őket megjeleníteni az ügyfél készülékén. Lehet ebben az esetben a legjobb egy marketing csapat, ha a hirdetések sosem találkoznak az ügyfelekkel.

Süti szabályzatok

A szigorúbb süti szabályzatok miatt most már a legtöbb hivatalos webhelyen már le tudják tiltani a felhasználók azt, hogy a marketingesek adatokat gyűjtsenek róluk, amíg egy webhelyen tartózkodnak.

A hab a tortán persze az, hogy már a kezdetek kezdete óta léteznek olyan böngészők, amelyekben egyáltalán nem tudják kontrollálni a felhasználói adatok begyűjtését a marketingesek, hiszen az ilyen típusú böngészőket (például a Thor böngésző) azért hozták létre, hogy a felhasználók tevékenysége teljes mértékben inkognitóban maradjon.

Prémium előfizetések

Aki nem akar reklámot Spotify-on vagy YouTube-on, az prémium előfizetésre vált. Így pedig egyáltalán nem kapja meg az ügyfél a reklámokat, csak a videók alatti progress bar-on látható a sok pontocska, amely azt mutatja, hogy a videóban egyébként legalább 20 reklámot gyömöszölt bele a pénzéhes YouTuber.

Edward Snowden-féle adathalászat miatti pánik

Szinte az egész világ tudja már, hogy az USA-ban még a legunalmasabb háziasszony telefonját is mindenféle probléma nélkül le tudják hallgatni. Ez persze annyira nem zavarja az ameriakat, hiszen akkor már rég az utcára vonultak volna.

Viszont ez elindított egy új fajta viselkedést az okostelefon-használók között, melynek köszönhetően egyre többen szereznek be valamilyen appot, amely segíti eltakarni az internetezési szokásaikat. Megnőtt az igény a VPN applikációkra, illetve arra is, hogy lehetősége legyen a felhasználóknak arra, hogy mely információkat akarják vagy épp nem akarják megosztani a pénzéhes cégekkel a neten.

Remarketing a jövőben – újragondolva

E-mail lista növelése

Ez az egyik legrégebbi, de továbbra is nagyon sikeres marketing technika, hiszen csak egy adatbázist kell készíteni, s máris lehet igényes, informatív és lehetőleg akciókkal teli hírlevelekkel bombázni a felhasználókat.

Minőségi tartalommarketing a jövő

Mindenki utálja a semmitmondó, tipikus sales blogbejegyzéseket. Helyette érdemes informatív, egyedi, hasznos tanácsokkal-tippekkel teli és érdekes ábrákkal, rajzokkal és infográfokkal teletűzdelt bejegyzéseket készíteni, amelyek annyira jók, hogy a közösségi média oldalakon megosztásra késztetik az olvasókat.

Videó, videó és videó lesz a hirdetések királya

Továbbra sem szeretnek olvasni az emberek, hiszen ha az ellenkezője lenne igaz, akkor óriási fordulat következne be az aktuál politikában. Ezt a szomorú tényt kihasználva óriási nagyot lehet kaszálni ma már a videós hirdetések segítségével. Még a néhány másodperces szösszenetek is néha annyira jól sikerülnek, hogy milliókkal tudják növelni egyes cégek profitját. Használjuk ki őket, s indítsunk profi videó hirdetéseket.